Friss

 

The Power of Dreams

Márkakereskedések

Európába jön a Honda CR-Z Print E-mail
2010. Február 09., Kedd - 07:47

A közönség a Genfi Autószalonon láthatja először a Honda hibrid kupéját, amelyet a gyáriak – talán egy kicsit nagyképűen – a világ első hibrid sportkocsijaként emlegetnek.

A CR-Z kétségkívül látványos darab, egy tisztességes benzinmotorral és kisebb tömeggel talán a CRX méltó utódja is lehetne, de a maga 122 lóerejével és 1196 kilogrammjával aligha lesz a hírhedt elődhöz mérhető zsebrakéta. Ennek ellenére a Honda szóvivője szerint gokart-szerű futóművével és közvetlen kormányzásával a CR-Z élményautóként sem vall majd szégyent, miközben sokkal kevésbé terheli majd a környezetet, mint a hasonló dinamikájú benzines, vagy akár dízelmotoros modellek.

A CR-Z 1,5 literes, 102 lóerős benzinmotorját egy 20 lóerős villanymotor segíti, főleg elindulásnál és gyorsításkor, azonos séma szerint, mint az Insightban, vagy a Civic Hybridben. A két motorhoz hatfokozatú kézi váltót kapcsolnak.

A magyarországi árképzést egyelőre nem ismerjük, de a nyugat-európai piac árait nézve 5 és 6 millió forint közti összegre számíthatunk. Később állítólag lesz egy Mugen változat is – persze jelentős felárral – amelybe erősebb motorok kerülhetnek.

(forrás: totalcar.hu)

Kommentek

avatar Elmör
0
 
 
Egyedül a 6 fokozatú váltóját irigylem.
A Mugen változat mennyivel lesz szerintetek erősebb? Lesz abból 150-170 lóerős?
Név *
Email (For verification & Replies)
URL
Code   
ChronoComments by Joomla Professional Solutions
Hozzaszolas kuldese
Mégse
Név *
Email (For verification & Replies)
URL
Code   
ChronoComments by Joomla Professional Solutions
Hozzaszolas kuldese
 
Banner