Honda mérföldkövek VI.
- Részletek
- Készült: 2008. december 12. péntek, 07:20
- Megjelent: 2008. december 12. péntek, 07:20
- Találatok: 7549
1953 H-típusú motor
A nehézségek ellenére továbbra is a Honda volt Japán legnagyobb motorkerékpár-gyártója, így 1954. márciusában benevezett egy csapatot a sao paulói versenyre. Soichiro Honda világ életében erre a lehetőségre várt. A harmincas években autóversenyeken indult, és azóta szerette volna feltámasztani versenyzői ambícióit. Elhatározta, hogy a Honda részt vesz a nagy-britanniai TT (Tourist Trophy) versenyeken. 1954 júniusában a Man szigetre utazott, hogy személyesen tekintse meg a motoros világ által a teljesítmény csúcsaként emlegetett eseményt. Úgy vélte, ha sikerül megnyerniük egy TT futamot, azzal világszerte meggyőzi a vásárlókat a Honda motorkerékpárok minőségéről.
Habár a TT Soichiro számára felért egy olimpiai vagy világbajnoki címmel, ez csak az első lépés volt valódi céljai eléréséhez. 1954-ben tartott TT beszédében kijelentette: "Gyermekkorom óta álmodom arról, hogy saját kezemmel építek egy autót, amivel a világ összes versenyét megnyerhetem." Hondát nem csupán lelkesedése, és nem is az értékesítés fellendítése vezérelte a motorsport felé. Úgy gondolta, a versenyzés pallérozza a mérnöki elmét, és növeli a Honda gyárak alkalmazottainak csapatszellemét.
Az ötvenes években rendkívüli hírnévnek örvendett a TT. A klasszikus brit márkák - a Norton, az AJS, a BSA és a Velocette - gyári csapatait egyre erősebben szorongatták az MV Agusta, a Moto Guzzi, a Gilera, a Montesa, a Mondial és a Benelli versenyzői. Soichiro Honda szemtanúja volt, amint az NSU 1954-ben megnyerte a 250 és 125 köbcentiméteres kategóriák versenyét. Ez volt a motorversenyzés aranykora: Geoff Duke és a Norton, egyhengeres motorok és dübörgő, nyitott kipufogók. A körök átlagsebessége megközelítette a 144 km/h-t, Johnny Lockett és Artie Bell pedig vadonatúj, izgalmas, sokhengeres motorokon versenyeztek, amelyek örökre megváltoztatták a sportmotorok történelmét.
Soichiro csalódottan tapasztalta, hogy az NSU és a Gilera motorjai a legjobb Hondáknál is háromszor erősebbek voltak. Az 'E' típusú Dream tervezett versenyváltozata csak 7000/perc fordulatszámot ért el, ám a versenymotort tervező mérnökök, Tadashi Kume és Kimio Shinmura fiatal, lelkes és újító szellemű szakemberek voltak.
"Alighogy beléptünk, azonnal el kellett kezdenünk versenymotorokat tervezni" - emlékezik vissza Kume. "Egyetlen más gyár sem bízott volna meg minket ekkora feladattal." A motorokat Kiyoshi Kawashima szerelte össze - ő később a gyár vezető tervezője lett, majd átvette Soichiro Honda helyét az elnöki székben.
Soichiro személyes szerepe továbbra is nélkülözhetetlen volt. Az új motor hajtókarjai rendre eltörtek, ám az sem lett volna megoldás, ha nehezebb, erősebb alkatrészeket alkalmaznak. Ehelyett Honda egy régi mondást idézve, miszerint "a szélvihar a nagy fákat kidönti, a bambuszt meghajlítja", könnyebb és kisebb alkatrészeket tervezett. Olyan vezérműláncra volt szüksége, amely kibírta a versenyzéssel járó nagy sebességet és hirtelen fordulatszám-változásokat. További két évbe telt, mire Honda motorja elég erős lett a győzelemhez.
(forrás: honda.hu)
