Honda F1 történelem III.

2000-től napjainkig

A Honda 2000-ben tért vissza a sportba: a fiatal British American Racing csapatnak szállított motorokat, és közösen végezték a karosszéria fejlesztését. Az évek során a Honda oka az F1-es szereplésre változatlan maradt: mérnökei a legmagasabb szintű műszaki kihívások megoldása közben szereztek nagy gyakorlatot, míg a márka neve világszerte egyre ismertebb lett. Jacques Villeneuve (Kanada) és Ricardo Zonta (Brazília) vitte a Honda zászlaját 2000-ben, amikor a Honda visszatért az F1-be. Villeneuve hétszer, míg az első évét töltő Zonta háromszor végzett pontszerző helyen.

A következő évben Villeneuve csapattársa a British American Racing Honda csapatnál a francia Olivier Panis lett, míg a Honda másik partnere, a Jordan Honda a német Heinz-Harald Frentzent szerződtette (őt a Német Nagydíjon Ricardo Zonta, míg a szezon utolsó öt futamában Jean Alesi helyettesítette), csapattársa pedig az olasz Jarno Trulli volt. A Jordan Honda pilótái összesen kilencszer végeztek pontszerző helyen, míg a B.A.R Honda párosa, Villeneuve és Panis öt alkalommal szereztek pontot. A kanadaié a dicsőség, hogy ismét a dobogóra vitte a Hondát a harmadik F1-es időszakban, amikor a 2001-es Spanyol Nagydíjon harmadik lett, majd a szezon későbbi szakaszában a Német Nagydíjon megismételte ugyanezt.

2002-ben a B.A.R Honda csapatnál maradt a két pilóta, ám a Jordan Hondánál minden megváltozott - ide a tapasztalt olasz, Giancarlo Fisichella és a japán fenegyerek, Takuma Sato került. Sato a Honda suzukai versenyiskolájának növendéke, s a Formula 1-be azután került, hogy megnyerte a Brit F3 bajnokságot. A Honda négy F1-es pilótája összesen kilenc pontszerző helyet szerzett; Fisichellának különösen jól ment a szezon közepén, amikor háromszor egymás után ért el ötödik helyezést az Osztrák, a Monacói és Kanadai Nagydíjon.

Fókuszváltás után 2003-ban a Honda úgy döntött, hogy csak a B.A.R Hondának szállít motorokat, s első ízben lett a B.A.R Honda csapat hivatalos szponzora is - ami félreérthetetlen jele annak, hogy a két fél között egyre komolyabb az együttműködés. A Honda színeit ismét Villeneuve viselte, aki mellett az angol Jenson Button versenyzett. A negyedik F1-es szezonjában versenyző, s tehetségéről korábban már tanúbizonyságot tett Button hamar le is tette névjegyét, hiszen 17 pontot szerzett a szezonban, azaz tizeneggyel többet, mint a korábban világbajnoki címig is jutó csapattársa.

A 2004-es világbajnoki szezon különlegesen nagy kihívással szolgált a Honda számára. Az új szabályok értelmében a versenyzőknek a teljes hétvégét - azaz a pénteki és szombati szabadedzést, mindkét időmérő szakaszt, valamint magát a futamot is - egyazon motorral kellett végigküzdeniük. A motoroknak immár ki kell bírniuk 750-800 kilométert, ugyanakkor a megnyújtott életciklus teljes egészében nagyon magas teljesítményszintet kell garantálniuk.

Button a csapatnál maradt 2004-ben is, a 2003-as tesztpilóta, Takuma Sato lett a második versenyző, miután két éve már versenyzett a Jordan Hondánál. Sato három értékes világbajnoki pontot is szerzett, amikor a 2003-as Japán Nagydíjon helyettesítette Villeneuve-öt.

Az új szabályokhoz való sikeres alkalmazkodásnak köszönhetően 2004 az áttörés éve volt a B.A.R Honda számára. A csapat összetettben második lett a megállíthatatlan Scuderia Ferrari mögött, versenyzői összesen tizenegy alkalommal állhattak a dobogóra, s Button az egyéni versenyben a harmadik helyen végzett. Az első győzelem azonban még mindig váratott magára a B.A.R Honda csapatnál. A 2005-ös FIA Formula 1-es Világbajnokság még nagyobb kihívásokat jelentett, mint egy évvel korábban. A Honda növelte elkötelezettségét az F1 program iránt - megvette a csapat tulajdonjogának 45 százalékát, valamint még több szakembert küldött a B.A.R Honda főhadiszállására Brackley-be, Angliába, ahol új és modern szélcsatorna is épült. Ám az előző, jól sikerült szezon után a 2005-ös évben nem váltak valóra a csapat reményei.

Button kétszer végzett a dobogón, Kanadában az első helyről indulhatott, Satónak azonban csupán egyetlen pontszerzésre futotta az erejéből.
2005 végén a Honda a csapat teljes részvénycsomagjának felvásárlásával ismét megerősítette, hogy szeretné megnyerni a Formula 1-es világbajnokságot - 1968 óta ekkor fordult elő újra először, hogy teljesen gyári tulajdonban lévő csapat induljon a versenyeken. Ugyanakkor a Honda új kihívásnak is meg akart felelni 2006-ban, hiszen V8-as motorokat szállított és műszaki segítséget nyújtott a feltörekvő Super Aguri Formula One csapatnak.

A végtelenül tapasztalt brazil Rubens Barrichello a 2006-os szezon előtt csatlakozott a Honda Racing F1 csapathoz, s Jenson Buttonnal együtt talán a legerősebb versenyzőpárost alkották a pályákon. A dél-amerikai 13 év minden Formula 1-es tapasztalatát magával hozta -éveken át vezetett a többszörös győztes Scuderia Ferrarinál -, míg Jenson esetében mindenki arra számított, hogy hamarosan megszerzi karrierje első futamgyőzelmét. A műszaki gondok miatt a szezon elején használt háromliteres, V10-es motor helyett 2,4 literes V8-as egységre váltottak, ugyanakkor újragondolták az időmérőn és a futamon követendő taktikát is.

Abból a szempontból is az áttörés éve volt ez a Hondánál, hogy a vállalat konstruktőrként a Surtees 1967-es monzai győzelme óta az első győzelmét aratta. Button bizonyította nagyszerű tehetségét az esős Magyar Nagydíjon, amikor a nehéz körülményekből és a csapat nagyszerű versenystratégiájából előnyt kovácsolva a tizennegyedik helyről indulva győzött. E mérföldkőnek számító diadal fényében a csapat erősen zárta az évet, hiszen mind Button, mind pedig Barrichello ötször végeztek pontszerző helyen a szezon utolsó hat futamán, s ezzel a Honda a negyedik helyre kapaszkodott fel a konstruktőrök versenyében.

2007 ismét izgalmas évnek ígérkezik a Honda számára. Miközben az F1-es szabályok majdnem változatlanok maradtak, pilótáink, Button és Barrichello sikeres partnerségük második évét kezdik meg. Christian Klien a teszt-, és a tartalékpilóta, míg James Rossiter lép elő tesztpilótává. Klien Anthony Davidson helyét veszi át, aki jól megérdemelt helyét foglalja el pilótaként Takuma Sato mellett a Super Aguri F1 csapatnál. A Honda Racing F1 csapat előtt álló egyik kihívás az, hogy minél jobban alkalmazkodjon a Bridgestone gumikhoz, amely a következő három évben a Formula 1 kizárólagos szállítója lesz.

(forrás: honda.hu)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj