4,4 litert fogyaszt az új Honda Insight

Vasárnap mutatkozik be a Honda Insight következő generációja, azonban a hivatalos képek után most a technikai részletek is nyilvánosságra kerültek. Az újdonság átlagfogyasztása 4,4 liter 100 kilométerenként, míg szén-dioxid kibocsátása 101 g/km.

A Honda belga magazinjának köszönhetően a Detroiti Autószalon előtt kiderültek az Insight műszaki adatai, és az utastér is feltárult a nagyközönség előtt. Az újdonság hibrid hajtáslánca ellenére azonban nem a legtakarékosabb modell, hiszen egy takarékosabb dízelmotorral szerelt autó jobb fogyasztással és szén-dioxid kibocsátással rendelkezik.

Az új Insight hajtáslánca egy 1,3 literes benzinmotorból és egy elektromotorból áll, amelyekhez egy CVT automataváltó csatlakozik. A Honda mérnökei a Civic Hybridből emelték át a hajtást, így a belső égésű motor teljesítménye 95 lóerő, nyomatéka 123 Newtonméter, míg az elektromotor 13,6 lóerővel és 103 Newtonméternyi nyomatékkal büszkélkedhet.

Az elektromotort a fékezési energia visszanyerésére szolgáló rendszer is táplálja, amely szintén hozzájárul a 4,4 literes átlagfogyasztás eléréséhez, míg az autó mindössze 101 gramm szén-dioxidot enged a levegőbe 100 kilométerenként, összehasonlításként a Volkswagen Polo BlueMotion 3,8 litert fogyaszt, szén-dioxid kibocsátása pedig 99 g/km. A Honda Insight 4395 mm-es hosszával, 1695 mm-es szélességével és 1425 mm-es magasságával kicsit rövidebb és keskenyebb, de alacsonyabb a nagy rivális Toyota Priusnál.

Az autó utastere a már bemutatott Hondákból megismert részletekből építkezik, azonban a gyár ígérete szerint minőségi anyagokkal találkozunk majd benne. Európában két felszereltségi szinttel, Comfort és Elegance változatban lesz kapható, míg az extralistán Bluetooth-os kihangosító és parkoló asszisztens is helyet kapott.

A Honda Insight január 11-én tartja nemzetközi premierjét a Detroiti Autószalonon, míg Európában valószínűleg a Genfi Autószalonon láthatjuk először, értékesítése pedig az európai premier után indulhat.

További képek, itt.

(forrás: a5.hu)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj