Pont jó - Jazz teszt

jazz1

Az előd bevált receptjén lényegében nem módosítottak, csupán az arányokon kevertek egy kicsit és a körítést javították fel; a Honda Jazz így továbbra is a legokosabb autó, amit ennyi pénzért vehet az ember. És még szeretni is lehet.

"Ember a gép előtt." Soha nem volt még a Hondának olyan modellje, amihez jobban illett volna a márka szlogenje, mint a Jazzhez. A tervezéskor ugyanis egyetlen magától értetődő, őszinte cél lebeghetett a tervezők előtt: az emberek, a vásárlók valós igényeinek kell autót tervezni. Egyszerre sportos, praktikus, elegáns és dizájngyöngyszem ugyanis nem lehet egy kiskocsi; olyan egyszerűen nem létezik. Az viszont igenis megvalósítható, hogy egy 4 méter alatti autóba könnyedén elférjen az egész család, az utastere a mindennapi igényeknek megfelelően néhány mozdulattal átalakítható legyen, közben legyen nagyon kellemes vezetni és ne romoljon el. Talán éppen ez az őszinteség lehet a titok nyitja, ki tudja; mindenesetre tény, hogy a 2001-ben bemutatott Jazz szinte az összes vevőelégedettségi és megbízhatósági statisztika szerint az egyik legjobb - ha nem a legjobb - kisautó, a tulajdonosok pedig egyszerűen imádják - nem is csoda, hogy eddig már 2 milliót adtak el belőle világszerte. A koncepció annyira bevált, hogy a Hondának természetesen eszébe sem jutott rajta komolyan variálni, inkább csak finomítottak rajta és egy kicsit megkomolyították. Na nem kell megijedni, a Jazz nem vesztette el báját: nagyjából annyival lett felnőttesebb, mint a felirat a hátulján. Kis kezdőbetű és piros pötty már nincs, helyette immár nagy J-vel írják a Jazzt.

jazz2

A fentebbi példa a formai evolúcióra is jó analógia: az újdonság olyan keveset változott, hogy a forgalomban csak a hondásoknak tűnt fel (bár nekik azonnal), a többi autós feje egyáltalán nem fordult utána. Az Accord és aztán a Jazz szolid megújulása láttán úgy tűnik, hogy a Honda a Civic után elvesztette újító kedvét; bár ez a magatartás, még ha nem is így tervezték, most legalább tökéletesen passzol a pénzügyi válsághoz. Az általános kockázatkerülés úgy tűnik nem csak a konzervatívabb befektetési formák népszerűségében, hanem a formatervezők szolidabb tusrajzaiban is ugyanúgy manifesztálódik. Az egész sziluett egyébként egy kicsit buszosabb, buborékosabb lett, mint eddig volt, a szélvédő és a motorháztető most már csaknem egy síkban van, hátul pedig szintén aránylag feltűnő a változás, bár a csaknem teljesen fehér lámpabúráknál nagyobb dolgokra azért ne számítsunk. Az utastérben már több dolog módosult: a műszerfal formája ugyanannyira különleges, mint az elődé volt megjelenésekor, számos apró furfangos részlettel, okos ötlettel megspékelve. Nagyon tetszett például, hogy a felső kesztyűtartó hűthető, hogy a rengeteg pohártartó közül kettőt a szélső szellőzőrostélyok elé terveztek, így a légkondi levegője hidegen tartja őket, és örömteli, hogy a hifihez már USB-csatlakozó is jár, ami rögtön felismeri az iPodot, úgy, hogy aztán a számokat a kormányról is tudjuk léptetni. Kár, hogy az USB-csatlakozó csak úgy szabadon lifeg bele a nagyvilágba, ezt igazán megoldhatták volna elegánsabban is. Ezen kívül zavaró egy kissé, hogy az automatikus, digitális kijelzős légkondi kijelzőjét pont takarja a kéz, miközben a hőfokot állítjuk, de ezek csak apró dolgok. Fontosabb, hogy a kormány immár négy irányban állítható, és hogy az ülések sokkal kényelmesebbek lettek, mint az elődben voltak. Nemcsak a méretük nagyobb és az ülőlap hosszabb, hanem kisautóhoz képest komoly oldaltartással is bírnak, és még jól is néznek ki. Az egyetlen szépséghiba, hogy mivel a vezetőülés alatt van az üzemanyagtank, jó magasan ülünk, de mivel a Jazznek esze ágában sincs sportos autó látszatát kelteni, ez vélhetően keveseket fog majd zavarni. De a lényeg az, hogy az új Jazzben egyszerűen jó ülni és nagyon kellemes dolog utazni. A környezet van annyira ingergazdag, hogy ne érezzük kriptában magunkat, és igaz, hogy kevés az igazán jó minőségű műanyag, de ahová legtöbbször nyúlunk, oda mégis kellemes tapintású anyagokat terveztek a Honda belsőépítészei. Fantasztikusan jó fogású a Civic-származék bőrkormány, és az ugyancsak bőrborítású váltót is jó érzés megfogni, de a legjobban mégis az ajtókárpitok tetszettek, amik valamilyen plüss-szerű anyagból készültek: a borítás papírvékony, nyilván nem volt túl költséges, de mégis nagyon kellemes, mind látványra, mind tapintásra.

jazz3

Ha a Jazz utastere csak ennyit tudna, már akkor imádnánk, de ez csak a kezdet. Már az előd hátsó térkínálata is meglepett bennünket, de az újdonság 7 centivel hosszabb, és ezt bizony érezni is. Vicces, amikor 190 centis emberek kacagva elférnek maguk mögött, és a Jazz bizony érti a tréfát: én a 181 centimmel nem tudtam úgy elfeküdni, keresztbe tenni a lábam és elnyúlni, hogy ne férjek el hátul, pedig higgyék el, próbáltam. Egyedül széltében lehet kissé szűkös a Jazz három nagyobbra nőtt embernek, a 2 centis szélességnövekedés bizony kevés volt ahhoz, hogy ezt a problémát megoldja. Ami aztán igazán döbbenetes, hogy egy kisautó ilyen hátsó térkínálat mellett még egy 399 literes csomagtartóval is megörvendezteti tulajdonosait. A csomagtartó egyébként annyiféleképpen variálható, hogy alig lehet elképzelni olyan hétköznapi szituációt, amihez ne tudnánk egy pillanat alatt átalakítani a Jazz belső terét. Az elődben bemutatott zseniális ülésvariálás természetesen az új modellben is megvan: kipróbáltam, az ülőlapot két ujjal fel tudtam hajtani, kb. 1 másodperc alatt. Az egész autón érződik a perfekcionizmus, a legmagasabb fokú átgondoltság, és az, hogy itt tényleg arról van szó, hogy a tulajdonos azt kapja, amire igazán szüksége van; mindezt pofonegyszerűen megoldva, hogy a mindennapi közlekedésből adódó stresszfaktort a lehető legminimálisabbra csökkentse a Jazz.

Ami a kocsi vezethetőségét illeti, pontosan a fentebbi elv mutatkozik meg akkor is, ha a Jazzt ebből az aspektusból kezdjük el vizsgálni. Szó sincs itt valamiféle klasszikus hondás sportosságról, a Jazz nem erről szól. Itt minden kezelőszerv vajpuhán jár, könnyű (a kormány talán túlságosan is) és pontos. A legjobb részlet kétségkívül a fantasztikus ötsebességes váltó, ami bennem rögtön a jó kis Civic VTI-szerkezetet idézte fel, nem csak kapcsolhatóságra, hanem még a váltógomb formájára nézve is. Ami hiba volt az elődben, azt a mostani modellben nagyrészt kijavították: az előd bizony oldalszél-érzékeny volt, a tesztautó viszont már nem küszködött ilyesféle problémákkal; a fék pedig most már nem csupán átlagos, hanem a legjobb francia és német konkurensekéhez mérhető hatékonyságú. Amilyen nyugodtságot, kifinomultságot sugároz az egész autó, olyannyira nem illik a képbe viszont a pattogós rugózás. Amíg nyugodtan autózunk, a fordulatszám pedig nem megy 3000 felé, a Jazz olyan csendes, olyan kellemes, hogy a keresztbordákon való minduntalan rázkódás, döcögés komolyan belezavar a képbe. Ha viszont egy kanyarhoz érünk és olyat művelünk, amire egyébként a kocsi karaktere miatt egyáltalán nem érzünk késztetést, rögtön megértjük a felfüggesztés keménységének okát. A kocsi élesen vett fordulókban ugyanis meglepően jól teljesít, nagyon stabilan, kiszámíthatóan, kezesen viselkedik még komolyabb sebességnél is. Mindemellett mivel minden 1.4-es Jazzhez széria az ESP, a kocsi megnyugtató tartalékokkal rendelkezik és komoly biztonságérzetet nyújt. Az élvezetet csak azért nem írom, mert dacára a remek futómű-váltó-motor hármasnak, a Jazz-zel mégsincs kedvünk sportosan autózni - aki erre vágyik, talán inkább az új Ford Fiestát válassza.

jazz4

Apropó, motor: az új 1,4-es már nem dupla gyújtógyertyás, hanem i-VTEC vezérlést kapott, így a teljesítménye 83 helyett immár 100 lóerő, míg maximális nyomatéka 119-ről 127 Nm-re nőtt. Ezek szép értékek, ám mivel a Jazz időközben magára szedett úgy 120 kilót, bár jobban megy, csodákat azért mégse várjunk tőle. Alacsony fordulaton a nyugodt közlekedéshez megfelelő mennyiségű nyomatékot nyújt, és nagyon csendes, kellemes társ, dinamikus haladáskor, pörgetve azonban túl hangossá kezd válni, ahhoz képest, hogy részben a nagyon hosszú fokozatokkal operáló váltó miatt még ekkor sem indul meg igazán. Pont ez a kettősség jellemző a fogyasztásra is: ha alacsonyan tartjuk a fordulatot, a Jazz 1,4-ese igazi éhezőművész, és 5,5 liter körül fogyaszt, ám ha sűrűn odalépünk, simán benyakal 8 litert. Összességében, sokat járva a sűrű forgalmú pesti belvárosban 7,1 literes átlag jött ki, ami, ha a 85 lóerős 1,4-es Skoda Fabia 8,5 literéhez hasonlítjuk, remek érték, de az 1,8-as 140 lovas Civic motor 7,6 literes eredményéhez viszonyítva viszont csalódás.

jazz5

Ennek ellenére a Jazz mégsem tud igazán komoly hibát felmutatni, a koncepció remekül átgondolt, és továbbra is nagyon szerethető. Ami az árakat illeti, elsőre talán kissé ijesztőnek tűnik a tesztautó 3,59 milliós ára, ám ha azt nézzük, hogy ezért egy családi használatra is tökéletesen alkalmas, jól felszerelt (hat hangszórós, cd-s, USB-s hifi, hat légzsák, ESP, aktív fejtámlák, digitális klíma, négy elektromos ablak stb.) finom kisautót kapunk, máris barátságosabban fest az az árcédula. Konkurensei ráadásul még drágábbak is: ha azonos felszereltségi szintre hozzuk őket a Jazz-zel, a táblázatban feltüntetett alapárhoz képest kb. 300-400 ezer forintot kell még rájuk költenünk, amivel az Opel Meriva ára már átlépi a 4, a Mercedes A150-é pedig az 5 millió forintot. Akit nem zavar a szűk motorválaszték és a kissé csajos forma, és szeret józanul mérlegelni autóvásárlás esetén, bátran döntsön a Jazz mellett: nemcsak egy dögös forma vagy egy erős motor iránti rajongás tud borzongatóan kellemes lenni, hanem néha az is, ha tudjuk, hogy pénzünket a lehető legokosabb módon költöttük el. A Honda Jazz pontosan ezt az érzést adja meg annak, aki mellette voksol.

Eredeti cikk, még több kép és technikai adatok, itt.

(forrás: a5.hu)

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj