Honda Jazz hibrid 2010-re?

jazz

A Honda készítheti el a világ első sorozatgyártású hibrid kisautóját a Jazz második generációjának alapjaira.

Úgy tudjuk, itt is ugyanazt a hajtásláncot használják fel, mint a néhány hónapon belül bemutatkozó Insightban, azaz 1,3 literes benzinmotor, és Ni-MH akkumulátorokról működtetett villanymotor kerül a kiskocsiba. Becslések szerint így a fogyasztás 3,5 liter körül tartható 100 km-en, és az autó szén-dioxid-kibocsátása sem haladja majd meg a 90 g/km-t. A Hondánál állítólag abban reménykednek, hogy a típus segítségével félmillió fölé tornászhatják az éves hibrid-gyártást, és így megelőzhetik a benzin-elektromos piacot jelenleg is vezető Toyotát.

Kisautókba eddig két okból sem került hibrid hajtáslánc. Egyfelől túl drága lett volna egy ilyen modell, másfelől a kisautók amúgy is szűkös térkínálatát az elfogadható mértéknél jobban csökkentették volna a terjedelmes akkumulátorok. A Honda azonban megoldotta a problémát: az árat azzal csökkentették az elfogadható szintre, hogy nagy sorozatú gyártásra rendezkedtek be, a Jazz belső tere pedig eléggé tágas hozzá, hogy még akkumulátorokkal együtt is használható maradjon.

A Honda így az évtized végére három, nagy mennyiségben eladható hibrid modellt is bemutat: az Insight és a Jazz mellett 2010-re piacra kerül a CR-Z kupé is, szintén az Insight hajtásláncával, de határozottan sportos formatervvel.

( Forrás: totalcar.hu )

( Feltöltötte: Reddly )

LegetøjBabytilbehørLegetøj og Børnetøj